Krízisintervenció

A krízisintervenció során abban segítem a hozzám fordulót, hogy a probléma kezelésére koncentráljon. Ismertetem vele a lehetséges megoldásokat, kezelési stratégiákat, megtanítom, hogyan kell ezeket végrehajtani. Nem foglalkozunk a múltban történtekkel.

A segítségnyújtás rövid ideig tart, a célom a pácienst az önállóságra felkészíteni. Tájékoztatom a pácienst a lehetőségekről és szükség esetén felvázolom azokat a problémákat is, amelyek akkor alakulhatnak ki, ha nem foglalkozik az adott problémával. A döntés jogát a páciensre hagyom, tehát semmiképpen sem utasításokat adok, hanem ismereteket, tanácsokat, megnyugtatást és bátorítást nyújtok.

Mivel a krízis időtartama kb. 4-6 hét, az időben nyújtott gyors segítség és cselekvés a hatékony kríziskimenetel felé terelheti a személyt. Ezért fontos az azonnaliság a segítség kérésben és segítség adásban. A krízis intervenció során a viselkedésem és kommunikációm elfogadó és megértő. Ugyanakkor a krízisben levőnek képesnek kell lennie arra, hogy elkötelezze magát a közös munkára, tehát a siker érdekében fontos a páciens együttműködése és megfelelő hozzáállása. Csak annak lehet segíteni, aki azt hagyja és akarja. A krízisintervenció lehetőséget teremthet a páciens számára az új megküzdési stratégiák megtanulására és a fejlesztésére.

Krízisintervenció
Mi a krízis?

A krízis helyzetben lévő személy érzelmileg veszélyes állapottal kénytelen szembenézni. Nem képes elkerülni, sem megfelelően kezelni. A korábban megtanult problémamegoldó eszközök és/vagy a mozgósítható lelki energiatartalékok elégtelenek, így az érzelmileg veszélyes helyzet mindennél fontosabbá válik. A krízis lefolyása örvényszerű, mert a probléma önmagát erősíti. Egyre nagyobbá válhat és egyre intenzívebb érzések kapcsolódhatnak hozzá. Az egyén teljes energiáját leköti. A krízisállapotnak számos jele (tünete) van: fáradtság, kimerülés, zaklatottság, feszültség, szorongás, összezavarodottság, kiegyensúlyozatlanság, társas kapcsolatok módosulása, teljesítményproblémák, stb.

A krízis fajtái

Három nagy krízisfajta csoportot ismerjük:

  • A pszichoszociális (fejlődési) krízis
  • Az akcidentális (eseti) krízist váratlan esemény (válás, sérülés),
  • Az időzített krízisek – olyan életesemény változások, amelyek időpontja ugyan előre látható, de mivel nagy változásokat indíthatnak el, akár krízishez is vezethetnek. Ilyenek például házasságkötés, gyermekszülés, az iskola befejezése, nyugdíjba vonulás, a sportkarrier befejezése.

A különböző krízisfajták egyszerre is jelentkezhetnek. Az akcidentális és a fejlődési krízisek egyidőben történő jelentkezését krízismátrixnak nevezzük.